Az első nap Delhiben

Kevesebb, mint 30 nap van hátra az utazásig, ideje megtervezni mit is szeretnék magammal vinni. A legnagyobb dilemmát az okozza, mennyi meleg ruhát csomagoljak.

Ha visszagondolok Indiára, mindig a meleg idő jut eszembe, a sokszor fülledt, monszunos forróság. Ennek ellenére, még soha nem is fáztam úgy sehol, mint Indiában. Az első Delhiben töltött napunkon azonban nagyon kellemes, meleg idő fogadott. Október végén. 

Október végén szállt le a repülőgépünk Újdelhiben.  

A megérkezésünk estéjén éppen csak gyorsan vacsoráztunk és már aludtunk is, hiszen hosszú volt az út, és magyarországi idő szerint már hajnalodott. Pár perc múlva (legalábbis én így éreztem) már keltett is minket az apukám. Valójában persze már sokkal később volt, reggel 10. Kellett pár perc, amíg magamhoz tértem, hiszen magyarországi idő szerint reggel 6-kor ébredtem. Az ablakon gyanúsan erősen sütött be a nap, ez döbbentett rá: most már tényleg Indiában vagyunk!

A konyhába belépve, egy kedves arcú nénibe botlottam. “Ő Paro-dzsi, ő fog segíteni a főzésben és takarításban, amikor mi dolgozunk” mutatta be anyukám. Jaj de jó! – gondoltam -, nem kell többet takarítani! “Persze, a saját holmidat továbbra is neked kell rendben tartanod”. Hát ennyit a rendrakásmentes életről…  Paro-dzsi, pár szót kivév,e nem tudott angolul, de én sem, szóval ez sem akkor, sem később nem okozott problémát. 🙂

Emlékszem, pár évvel később, amikor a nagymamám meglátogatott minket, ők is remekül elbeszélgettek. A nagymamám magyarul, Paro-dzsi pedig hindiül.

Minden új volt és más! Másfajta zabpehely volt reggelire, fura angol felirattal, és a konyhában láttam egy üveg Fantát is, ami egyáltalán nem hasonlított a magyarországi párjára: neon narancssárga volt, szinte világított.  

Reggeli után kimentünk egy kicsit felfedezni a kertet. Nagyon jó idő volt, egyáltalán nem fáztam rövid ujjú pólóban és rövidnadrágban. Még szerencse, hogy elpakoltam, mert a holmijaink nagy része csak pár hónappal később érkezett meg. Meglepő módon, mégis mindenki, akivel találkoztunk sokkal jobban fel volt öltözve, hiszen ottani viszonyokhoz képest már hűvös ősz volt.

Az első nagyobb felfedező utunk a piacra vezetett. A Sarojini market két nagyobb részből áll. Az egyik oldalon ruhákat, edényeket, műanyag dolgokat lehet főleg kapni, a másik oldalon pedig élelmiszert. De még milyen ételeket! Rengeteg fajta gyümölcsöt vasárolhatunk, nagy szemű szőlőt, óriási ananászt, mangót, papayát. Emellett persze megtalálható szinte minden nálunk kapható gyümölcs és zöldség, de egy kicsit szebb, színesebb, nagyobb verzióban.

Már a piac szélén megrohantak minket a kulik, fiatal fiúk, akik egy kevés pénzért fejükre tett nagy kosarakban cipelik a megvett árut. Először egy kicsit megilletődtem ettől, némelyik fiú egészen fiatal volt még. Európai szemmel nehéz felfogni, hogy ők bizony már ilyen fiatalon pénzt kell, hogy keressenek, és ezért minden lehetőséget megragadnak. Amikor mások bevásárlását cipelhetik, nem kell koldulniuk.

A legnagyobb különbség a kispesti piachoz képest, ami akkor az egyetlen piac volt, amit ismertem, mégsem ez volt. Hanem a tömeg. Vagy inkább TÖMEG. Azt hittem tudom, hogy milyen is az, amikor rengeteg ember van egy helyen, hiszen Budapesten is megfordultam már tömött villamoson, de az semmi az indiai tömeghez képest! Indiában viszont, talán mert annyira hétköznapi dolognak számít, az emberek nem agresszívak, nem frusztráltak. Így a kezdeti meglepődés után elmúlt a félelmem, és csak élveztem a rengeteg új élményt.